2010. április 23., péntek

Tengerpart #2

Délelőtt visszamentünk a parta, most már fürdőgatyában és meg kell hogy mondjam rohadt meleg ott a víz:) Persze elviselhetőbb mint a szárazon, de a tenger kb 27-28 fokos volt még 200 méterre a parttól is. Egy órát voltunk ott, de kissé így is sikerült leégni, annyira erős a nap. A part végig homokos, délelőtt nagyon kevesen is voltak, de tegnap se voltak 50-nél többen. Semmi bódé, semmi árus, csak a natúr tenger, és ez így tényleg elég is.
Egyik helyi feketebőrű kolléga Mawran, akivel még az irodában találkoztunk, mondott nagy igazságokat az időjárásról. Mondta, mint hogy látjuk rajta nem szereti a meleget, és izzad is (ekkor is törölt éppen egy jelentőségteljeset a homlokán), jobban szereti a -10 fokot. Erre én, ááá hogy az kizárt, szerintem megbánná. Azt felelte, de ez így van, járt már hidegebb országokban és azt sokkal jobban bírja. Hozzátette, azért nem hisszük el mert ő fekete?:) Ezen jót nevettünk. Végül azzal zárta le a témát, miszerint az itteni emberek mind a mennybe jutnak, mert ez itt lenn maga a pokol:)
Hőmérsékletből kiindulva ez akár igaz is lehet, Ahmed ugyanis elmondta hogy a nyári időszakban (június-augusztus) akár 47-50, vagy 50 fok fölé is melegedhet! Ők se bírják ezt a hőmérsékletet ilyenkor a déli országrészbe menekül az emberek nagy része, ahol ilyenkor szépen kizöldül minden.

Az Ericsson irodában még volt egy érdekesség, amit feltétlenül meg kell osztanom :)
A toalettben a wc csésze mellett (jól indul:)) volt ugyanis egy skála, melyen az ember a saját vízeletének a színe alapján megállapíthatta mennyire dehidratált, és ha igen, akkor igyon X pohár vízet naponta. A színskála meglehetősen élethű is volt, a beazonosítás nem igényelt orvosi diplomát:) Ittam is rögtön egy pohárral az egészségemre.


Strandolás után elindultunk autóval a keleti part felé, várost nézni, térképet nem vittünk, inkább csak az orrunk után mentünk. Képeket erről az útról majd holnap közlök:), mert lassan indulunk a ma éjjeli melóba.

1 megjegyzés:

  1. Az a WC-s pisimérő az komoly? Itthon is kéne ilyen...

    Erről jut eszembe: Boldog születésnapot!:D

    VálaszTörlés