Hétvégén volt időnk bőven, nem lehetett hozzányúlni a hálozathoz, így el tudtunk menni az egyik közeli vadasparkba. Nem számít nagynak, mindössze 5000 nkm, de csak 12 km-re volt Gaboronetól a Mokolodi Nemzeti Vadaspark. Azonban hely különlegessége, hogy vannak idomított gepárdjaik, meleyk fogságban nevelkedtek, vadászni nem tudnak, viszont hagyják hogy simogassák őket. Befizettük magunkat egy 2 órás túrával egybekötött simogatásra, délután két órai indulással. Hát igen tűző napsütésben nemcsak az állatok, hanem az emberek is inkébb henyélenk, mert mindössze ketten voltunk a nyitott platójú kocsin. Benjamin, a túravezető, elmondta hogy a parkban sok állat van: oroszlán, zsiráf, hiéna, krokodil, orrszarvú, gnú, antilópok, stb. és persze rengeteg madár.
Megkérdeztük, hogy ebből mennyit fogunk látni, akkor azt mondta ha szerencsénk akkor a felét:) Jelentem, szerencsénk volt: láttunk impalát, kudut, gnút, varacskos disznót, struccot és sikerült egy orrszarvú mamát meg a csemetéjét is lekapnunk. Persze nagyobb élmény volt a két gepárd meglátogatása. Elkerített részen voltak, egyik éppen ebédelt (impalacomb volt az aznapi menü), a másik heverészett az árnyékban. Dumához, a heverészőhöz mentünk oda, és simogathattuk a fejét, miközben fotóztuk magunkat. Duma nagyon nyugodt volt, még dorombolt is ahogy simiztük:)
Utána már nem sok újat láttunk az állatokból. Bőven megérte a szűk két órás túra a 10000 Ft-nak megfelelő helyi pénzt. Hajnali vagy kora esti túra során elvileg jobban mozgolódnak az állatok, viszont talán emiatt nehezebb is lekapni őket szerintem.
Képeket később töltök fel, mert most (hétfőn) indulunk Francistownba, 400 km-re északra Gaborone-tól. Itt csak egy éjszakát dolgozunk majd előreláthatólag.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése